Új családtag érkezett, Celestial Wonder’s Coconut Cupcake!
|
Bemutatjuk új családtagunkat, Celestial Wonder’s Coconut Cupcake – et, hívó nevén ‘Hela’.
Édesanyjától, Monsolina Liz Blue ‘Nadin’ – tól már a kezdetektől szerettem volna egy kiskutyát, mert lenyűgözött a személyisége és a külleme is, fantasztikus orosz kislány. Persze jelenleg épp létszám stop volt a két kamasz kislányunk miatt, mert Brisa és Saya pont eléggé lekötik minden energiánkat. Eredetileg nem is foglaltunk kölyköt az alomból, valahogy ez a kis tünemény még is annyira megfogott. Nem a színe, nem a külleme, egész egyszerűen a kisugárzása (innen a neve is, a Hela név norvég eredetű és sugárzót jelent) volt annyira magával ragadó, hogy elvesztem, már képek, videók alapján is. Aztán mikor élőben láttam, még jobban elolvadtam. Csak ugye Ő foglalt kicsi volt, egy másik tenyésztő is szerette volna haza vinni. Így mérhetetlen szomorúsággal lemondtam róla, napokig rossz kedvem volt miatta, mikor is tenyésztője, Kormos Nikol jelentkezett és közölte, hogy a másik tenyésztő még is lemond róla, így van lehetőségem Őt haza hozni.
Így megérkezett hozzánk új apróságunk, Hela hercegnő.
Társtulajdonban marad a tenyésztőjével, akinek ezúton is köszönöm a bizalmat!
És íme Hela:
Üdvözlünk a falkában kicsi lány!
Nyári kikapcsolódós..
|
Kutyáinkkal időnként kisebb-nagyobb szünetet tartunk azért a kiállítások között és ilyenkor kirándulunk, nagyokat sétálunk, pancsolunk és jól szórakozunk velük, amit ők is rendkívül élveznek.
Képekben:
Újabb csodás nap, újabb fárasztóan hosszú kiállítás, de minden perce fantasztikus volt a barátaink társaságában!
Köszönjük Nektek és a kutyáinknak ezt az újabb szuper élményt!
A kiállításon Szabó Sándor bírált.
Eredményeink:
Benedister Auricula ‘Annie’
Győztes osztályban: Kit 1, CAC, BOS
Dream Talisman Dark Heartland ‘Karma’
Növendék osztályban: Kit 1, CAC
Karma képét köszönjük társtulajdonosának, Reginának, még Annie képét Kormos Nikolnak, nagyon jó barátunknak és tenyésztőtársunknak!
Fekete Magda emlékkiállítás – Special CAC és Budapest Grand Prix 2 x CACIB
Hosszú kiállítási hétvégén vagyunk túl, a végére igen csak elfáradtunk.
Pénteken kezdtünk Hungária Collie Shetie Corgi Tenyésztők Egyesülete által megrendezett Fekete Magda emlékkiállítás – Special CAC – rendezvénnyel.
Több barátunkkal, tenyésztő társainkkal igen hosszú napot töltöttünk el, reggel nyolctól késő délutánig voltunk a kiállításon. Annie és Cappy nagyon jól viselkedtek és élvezték, hogy szerepelhetnek.
Ezen a napon Ehrlich Rochell, Dél – Afrikai skót juhász tenyésztő bírónő bírálatait kísértük végig.
Szombaton és vasárnap a Budapest Grand Prix 2 x CACIB kiállításon vettünk részt, szintén nagyon jó társaságban, jól szórakoztunk mi is, kutyáink is és a kiállításon részt vett Wicca egyik fia, Logan, és Annie egyik lánya, Karma is, nagyon ügyesek voltak, ők is és a gazdáik is, igazán büszkék vagyunk rájuk!
Szombaton, a nagyon szigorú finn rendszer szerint bíráló Annuka Paloheimo bírónő munkáját, még vasárnap Dr Jakkel Tamás könnyedebb, ám még is nagy odafigyeléssel történő bírálatait láthattuk.
Eredményeink:
Dream Talisman Blue Ice Age ‘Logan’
Szombaton, kölyök osztályban: Nagyon ígéretes 1, Legszebb kölyök, kölyök BISbe javasolt
Afterhero Arthas the Lich King ‘Cappy’
Pénteken, nyílt osztályban: Kit. 3.
Szombaton, nyílt osztályban: Nagyon jó
Vasárnap, nyílt osztályban: Kit 4.
Dream Talisman Dark Heartland ‘Karma’
Vasárnap, növendék osztályban: Kit. 3.
Benedister Auricula ‘Annie’
Pénteken, győztes osztályban: Kit. 1., CAC – 7 kutyából
Szombaton, győztes osztályban: Nagyon jó
Vasárnap, győztes osztályban: Kit 2., Res. CAC
Annie és Cappy képét köszönöm nagyon jó barátnőmnek és tenyésztő társamnak, Kormos Nikinek, még Karma és Logan képeit köszönöm a gazdiknak!
Nem épp ‘kiállításra járós’ időt fogtunk ki, gyakorlatilag még le nem ment a skót juhászok bírálata, addig szakadt az eső. Elég durván megázott mindenki, kutyák is, gazdik is, de alapvetően a hangulat szuper volt!
Na meg azért helyt állt a kis társaság, aki össze jött, a barátaink, gazdijaink, és a kutyáik, kutyáink és mi is!
2018.06.09.
Bíró: Balázsovits Elena 2018.06.10.
Bíró: Székely István
Köszönjük a gazdijainknak a részvételt, mindenkire nagyon büszkék vagyunk!
Miskolc CAC és Retro CAC
|
Ma a Miskolc CAC és Retro CAC dupla kiállításon voltunk!
Anniere és Cappyre is nagyon büszkék vagyunk, fantasztikusak voltak a ringben és imádták az egész napot!
Szuper eredményekkel zártunk!
Miskolc CAC – Hargitai Gábor (Hu) bírálatával
Retro CAC – Gere Tibor (Rs) bírálatával
Benedister Auricula ‘Annie’
Győztes osztályban:
Délelőtt: Kit.1 CAC
Délután: Kit. 3
Afterhero Arthas the Lich King ‘Cappy’
Nyílt osztályban
Délelőtt: Kit. 1 CAC
Délután: Kit. 1 CAC
A képeket köszönöm Annie tenyésztőjének, Bukovi Mária – nak.
Zalaegerszeg 2xCAC – szombat
|
Regina és Karma először voltak nélkülünk kiállításon és fantasztikusan helytálltak!
Csodálatos eredménnyel tértek haza!
Köszönjük Regina! Büszkék vagyunk Rátok!
Régen nem voltunk egy napos dupla kiállításon, mindig elfelejtjük mennyire fárasztó ez.
Ennek ellenére szuper napunk volt, jó eredményekkel, csodálatos barátaink támogatásával, segítségével és fantasztikus gazdijainkkal, köszönjük Nektek!
Délelőtt Pápa CAC – Lokodi Csaba Zsolt (RO) bírálatával
Délután Esterházy Memorial CAC – Julia Magdas (RO) bírálatával
A bírálatokat köszönjük!
Mivel Annienek 3 szépséges kölyke is jelen volt a kiállításon, csináltunk egy családi csoport képet a gazdikkal együtt! Köszönjük, hogy eljöttetek és velünk voltatok!
Végül két tüneményes kölykünk Saya és Brisa együtt pózol
A ringben készült képeket köszönöm Tamarának.
Tüneményes 5 hónapos kölykeink képeit pedig Mártinak és Alexnek!
Nagyon hálásak vagyunk érte!
A hűvös időjárás ellenére is jól éreztük magunkat az idei Salgótarjáni CAC kiállításon, ami a Tó – strand területén került megrendezésre – reggeli órákban -2 fokkal és később sem volt sokkal melegebb. 😀
5 kutyánkat állítottuk ki, közöttük már 3 saját tenyésztésű csodánk is ringbe lépett.
Összességében szuper eredményeket értünk el, még is a társaság és a jó kedv volt az, ami miatt különösen jól telt ez a fantasztikus nap!
Eredményeink:
Bébi osztályban indult Wicca kisfia, Dream Talisman Blue Ice Age ‘Logan’. Nagyon ígéretes(2.) minősítést kapott.
Csodálatos fiatal kanunk, Afterhero Arthas the Lich King ‘Cappy’ nyílt osztályban indult. Res.CAC minősítést ért el. Nagyon büszkék vagyunk rá!
Szintén bébi osztályban indult Wicca kislánya, Dream Talisman Blue Love Actulally ‘Saya’. Nagyon ígéretes (1.) minősítést kapott, ezzel bébi BIS körbe került, de sajnos azt már nem tudtuk megvárni.
Gyönyörű reménységünk, Karma utoljára lépett fiatal osztályban ringbe. Kitűnő (3.) minősítést kapott, csodálatos kutyák között. Reginával nagyon ügyes párost alkottak!
Végül Annie lépett ringbe, győztes osztályban. CAC és BOS eredményt ért el.
Régen volt már kiállítva, de mint mindig, minden pillanatát élvezte a napnak!
A fotókat köszönöm barátainknak, Tamarának, Nikinek és Csabának!
Vasad, tenyészszemle
|
Újabb tenyészszemlén és terelő ösztönpróbán voltunk ma Vasadon, első almunkban született kislányunkkal,
Dream Talisman Dark Heartland – el.
Karmát a bárányok nem hozták annyira lázba, mint azt szerettük volna, de fesztelen bolondozással jelezte, hogy attól Ő még szuper jól érzi magát.
A szemlén tenyészthető minősítést kapott!
Köszönjük társtulajdonosának, Reginának, hogy ennyire szereti őt!
A fantasztikus képeket köszönöm nagyon jó barátnőmnek és tenyésztő társamnak, Kormos Nikolnak!
Szüleik: Ladnar Hugs’n Kisses “Diamond” és Nolynna Lux Black Aphrodisiac “Wicca”
A kicsik teljes kölyökkori oltási programmal rendelkeznek és rendszeresen féregtelenítve vannak! Törzskönyvvel, mentes kölyökkori szűrésekkel, szüleik genetikai szűréseinek másolatával, szocializáltan, szerződéssel, kapcsolattartással kerülhetnek új otthonukba!
A képeken két hónaposak, jelenleg pedig már betöltötték a négy hónapot is.
Előzetes időpont egyeztetéssel megtekinthetőek otthonunkban.
Továbbá az alábbi képen lévő kislánynak kizárólag társtulajdonos gazdit keresünk!
Degeneratív myelopátia – DM – (N/DM) hordozó (ez a fajtára jellemző betegség nem alakulhat ki bennük)
Multi Drog Rezisztencia – MDR1 – (+/+) mentes, vagy (+/-) hordozó
Az első Dream Talisman babák éppen egy éve láttak napvilágot és azóta csodálatos kutyákká cseperedtek!
Nagyon boldog születésnapot kívánunk Nekik és köszönjük gazdáiknak, hogy ennyire szeretik Őket!
Napsütéses délután, fotózás céljából kivonultunk a kertbe a növekvő baba falkával, és Wicca lányunk tenyésztői, Márti és Alex, fantasztikus képeket csináltak az apróságokról!
Ezúton is köszönjük nekik!
Van közöttük még gazdi kereső kiskutyus!
További információért keressenek fel a megadott elérhetőségeken.
A nálunk született kiskutyák minden esetben jól megfontolt párosításból, a fajtára jellemző betegségekre szűrt szülőktől, származnak. Új gazdájukhoz törzskönyvvel, többször féregtelenítve, koruknak megfelelő oltásokkal, chipelve és szocializálva kerülhetnek.
Kellemes Ünnepeket!
|
Kellemes Karácsonyi ünnepeket és csodálatos Új évet kívánunk minden kedves látogatónknak és a collie rajongóknak!